NameAlexander Jacobi
Birth8 Jan 1878
Death1944, Auschwitz Camp
FatherJózsef Jacobi (1836-1901)
Notes for Alexander Jacobi
{geni:occupation} Fabric Factory Owner (Cigarette filter and paper)
{geni:about_me} GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE SOPRONI LEVÉLTÁRA

Jacobi Adolf és Sándor cége iratai 1942–1945. (0,03 ifm.)

Az eredetileg szállodának épült épületben 1898-ban kezdte meg működését a Jacobi Testvérek Szivarkahüvelygyára. A gyár 1904-ben leégett, majd 1944-ben súlyos bombatámadás érte.

Sopronban a Papréti zsinagóga és környékén, az Új utcában, a Torna utcában, a Kurucz dombon, a Jacobi gyárban és a Tanítóképző intézet területén volt gettó. A gettó lakóinak helyzete folyamatosan romlott. Az ostrom harci cselekményei, a bombázások, a belövések természetesen a gettót sem kímélték.

Ez részben meg is történt: „a magántulajdonba belenyúltak”. Számtalan esetről tudunk, amikor egyes kisebb üzemeket, üzleteket, egyszerűen átadtak az új tulajdonosnak, illetve, igazából a ˝menedzsment˝ jogokat adták át. Sopron polgármestere a Jakobi-féle szivar és szivarszipka üzem vezetésével egy Mayer Ferencné nevű testvért bízott meg,

Városunkban a háborús események igen jelentős károkat okoztak. Két gyárunk, az Első Magyar Cipőrugany-, Szalag- és Húzógyár és a Jakobi Adolf és Sándor szivarkapapírgyár jóformán teljesen megsemmisült.

A városrendezés

A szomorú pusztítás, amit a bombázások okoztak, egyes helyeken lehetőséget nyújtott városrendezési elgondolások megvalósítására. Így eltűnt az Ady Endre útról a Jacobi szivarkaszipkagyár, az utcavonalon állt otromba raktárépületével, valamint a malátagyár.

EGY SOPRONI ZSIDÓ CSALÁD VÁZLATOS TÖRTÉNETE 1946-IG

A köznapi nyelven Menza-épület vagy Kollégium félig kész egyetemi épület volt, a Jacobi Szivarkapapírgyár helyén, a Nándor fasoron, a mai Ady Endre út 5. sz. alatt.

Magyar Zsidó Lexikon

A lexikon nyomta-

tott változatában: Előtag Név Foglalkozás Településnév Tájékoztató évszám arról,

hogy kb. mikor élt

889. oldal oldalkép

Jacobi Kálmán vezérigazgató Temesvár 1928

798. oldal oldalkép

Jacobi Sándor szivarkahüvelygyár Sopron 1928

800-ik oldal: Sopron. A világháboruban 356-on katonáskodtak és 23 hösi halált halt. A hitközesség fagjai közül többnek nagy szerepe van a gyáripar kiépitésében.A következö vállalatok vannak zsidok kezében: Hacker Lipót és fia, Schwartz Viktor téglagyárak, Maier Leo. Eisenmann és Reisz, Walter Kurt textilgyárak, Jacobi Sándor, szivakahüvelygyár.



Translation into English

Letter archive of the Györ-Moson-Sopron County (close to Austria)

Documents of the company of Jacobi Adolf and Alexander, 1942-45. (0,03 meter of documents)

In the building that was originally built to become a hotel, in 1898, the factory producing small cigar tips of the Brothers Jacobi has started operation- The factory burnt down in 1904, and in 1944 a heavy bomb attack has hit it.

Taken from a repost of the Fate of Jews in Sopron

In Sopron (in German Ödenburg) the ghetto was established in the vicinity of the Synagogue of the Paprét (Priest’s grassland), the Ùj utca (New street) the Torna utca (Gymnastic street), the Kurucz domb (Cavalierly hill) the Jacobi factory and the site of teachers’ seminary. The state of the ghetto deteriorated continuously. The activities of the war, the bombings, the shouting from outside town, had quite naturally not safeguarded the ghetto.

Taken from a general historical review on the developments during WW II

This has happened partly in real: “they have intervened into the private property”. We know of numerous cases, when smaller factories, shops, have simply been transferred to new proprietors, or more precisely, they have transferred the title/right to manage these companies. The mayor of Sopron has selected a sister, called as spouse of Mayer Ferenc, to direct this facility.

Taken from a review, issued after WW II, on the developments in Sopron

In our town the war has resulted in rather important damages, Two of our factories, the first Hungarian shoes sole, textile band and tension factory and the Cigarette paper factory of Jakobi Adolf and Alexander, were practically completely destroyed.

Title: Town development planning

The tragic destructions that resulted from the bomb attacks, have offered the possibility to implement some ideas on strategic town development. So, at the Ady Endre street, the Jacobi cigarette paper factory has disappeared, together with its ugly storage building that stood right on the street periphery line, as well as the malt factory.

Taken from a report entitled: ”The varied history until 1946 of a Jewish family living in Sopron”

At a common language the Canteen-building or the College was a halfway completed building, at the location of the former Jacobi cigarette paper factory, at the Nádor alley, at the place called today Ady Endre street No. 5.

Taken from the Hungarian Jewish Lexicon

Table of reference indicating that two persons with name Jacobi appear in this Lexicon: Jacobi Koloman and Jacobi Alexander.

On page 800 of this lexicon, keyword Sopron is the following: During the World War I 356 persons (Jews) have served in the military and 23 have died heroically. Of the religios congregation several have a remarkable role in industrialization. The following companies are in the hands of Jews: Hacker Leopold and son, brick fabric of Schwartz Victor, Maier Leo, Eisnemann & Reisz, textile factory of Watler Kurt and the factory for cigarette tips of Jacobi Alexander.
Last Modified 4 Feb 2015Created 10 Jun 2015 using Reunion for Macintosh